A gyilkos fák szigete - E. Thompson

E. Thompson hozzám került A gyilkos fák szigete című regényét 1989-ben jelentette meg a Garabonciás kiadó a Stádium Rt.1935-ös kiadása alapján. Az írói álnév mögött Barsi Ödön rejtőzik. A vastagsága alapján inkább füzetnek mondható könyv már “ősidők” óta csücsült a családi könyvespolcon, amikor elkezdtem lajstromba venni a kincseimet. A borító alapján egy Kincses sziget szerű ifjúsági regényre számítottam.

A történet szerint a főhős fiatalember egy titkozatos térképet örököl a nagybátyjától. A bácsi halála előtt égre-földre esküdött, hogy hatalmas kincs lelőhelyét rejti. Látva hová vezetett nagybátyja fanatizmusa, a srác nem nagyon hisz a történet valóságalapjában, ennek ellenére kikéri a a geográfia professzorának véleményét. Még mindig szkeptikusan, de csatlakozik a különös társasághoz, akik a kalózok mesés kincseit próbálják felkutatni. Azonban a kincset mások is maguknak akarják tudni és egyéb veszélyek is leselkednek kalandorokra a szigeten.

A történet bevezetése a jóval negyven évvel később megjelent Kincs, ami nincs című filmre emlékeztetett. Hóbortos nagybácsi, elásott kincs a szigeten, amit a betegsége miatt maga nem szerezhet meg és a kincsben nem hívő fiatal rokon. A ponyva irodalom eme klasszikusát Rejtő Jenő műveivel együtt emlegetik. Ez a témában hozzám hasonlóan nem járatos laikus számára félrevezető, hisz nélkülözi Rejtő bárminemű humorát. Ellenben a történet és a cselekmény tele van fordulattal és rengeteg jó ötletet hordoz. Valahogy azonban ezek közül egyikkel sem élt igazán az író. Ezek közül talán a legnagyobb mulasztás a szigettel kapcsolatos misztikus/fantasztikus fűszer, a gyilkos fák mellőzése. Sajnos a cím sugallatával ellentétben, mintha központi szerepet játszanának a történetben, ezeket valójában csak úgy mellékesen vetette oda a szerző. Alig-mellékszerepet kapnak csupán. A történetből nem maradhatott ki a romantika sem, de valahogy ez is olyan mellékes módon van tálalva.

Sajnos néhány Rejtő Jenő könyvön kívül nem ismerem a ponyvairodalmat, így csak feltételezhetem, hogy ez talán a stílus része. Ebben a tekintetben az A gyilkos fák szigete az Asylum filmekre emlékeztetett. Megvan a történet, megvannak a karakterek, de összességében mégis kicsit összecsapott a mű. A cselekmény haladását a karakterek trash filmekre is jellemző idegesítő “botlásai” biztosítják. Az ilyen botlások egy Rejtő féle humorparádéban a geg részét képezik, de anélkül az ember csak a fejét fogja. Itt említeném meg, hogy egy Asylum produkcióban valószínűleg a teljes cselekményt a címszereplő fák köré fűzték volna fel és nem biztos, hogy ez ártott volna neki. A hab a tortán az említett stúdióval való hasonlatra pedig a barlangos jelenet. Legnagyobb bánatomra itt az író gyakorlatilag ezt a húzást sem próbálta felhasználni. Bedobta a csalit, majd hagyta ezt is “elúszni”.

Mindent összevetve, nem egy rossz iromány, kellemes pár órát nyújt. Illetve gyorsolvasóknak talán csak pár percet. De sajnos ennél nem több. Mondhatnám, hogy középszerűségét legalább nem tetézi felesleges terjedelemmel, de igazából jobban örültem volna, ha a meglévő lehetőségeket jobban kimeríti az író.

Azoknak ajánlom, akik szeretik a ponyvát, szeretik a köntörfalazás-mentes, egyszerű történeteket és nem akarják magukat hosszú időre lekötni egy könyv mellett. Amit ne várjunk tőle, az a humor és a kalózok.